A
nehéz korba ért kisgyermekek (dackorszak) szülei egy-egy hisztis kitöréskor többnyire
dühösek, feszültek lesznek, felizgatják magukat, azt hiszik, hogy a gyermekkel
vívott "csatát" csak úgy nyerhetik meg, ha ugyanolyan hangosan kiabálnak,
mint a kicsik.
Ez persze eleve kudarcra van ítélve.
Mindenkinek érdemes
elsajátítani a "visszafogott nem" technikáját. Egyszerűen nemet
mondunk a gyermeknek, mégpedig meglehetősen halkan (a gyermekeknek kitűnő a hallásuk).
Ha a gyermek tovább makacskodik, megismételjük a halk "nem"-et, leengedjük
vállunkat, nehogy megfeszüljön és ellazítjuk testünket. Megpróbálunk nem idegessé
válni!
A késztetés, hogy rákiabáljunk a gyermekre, gyakran visszatér, de az
újra csak a gyermek győzelmét jelentené, és kárba vészne az addigi próbálkozás.
Ha
következetesen alkalmazzuk, a gyermek hamarosan abbahagyja a szülő nyaggatását.
Hogyan
ismerhetjük fel a negatívan programozott gyermeket
-
A gyermek visszahúzódik a többiektől, szomorúnak látszik, nem reagál a többi gyermek
barátkozási kísérletére. - Csatlakozik a többiekhez, de ha tanulási feladatot
vagy valamilyen tevékenységet kínálnak neki, azt meg sem próbálja. Páros szituációba
kerülve ijedősnek vagy zaklatottnak tűnik. - Megüt más gyermeket (agresszív).
Helytelenül reagál, ha beszélnek hozzá (pl. nevet amikor megbüntetik). Nem folyik
pozitív érzelmi csere közte és a többi gyermek között.
A
szomorú és magányos gyermekeknek az életük korai fázisában (0-2 év)
hiányzott a szeretet, valamint az, hogy értékeljék és megerősítsék őket.
Hogyan
segítsünk nekik? Határozott üzenetekre van szükségük, melyek nem kötődnek teljesítményhez.
Egy baráti ölelés vagy érintés, egy kedves üdvözlés ("szia, jó hogy látlak,
de csinos vagy") megnyugtatja a gyermeket. A gyermek pár hét múlva
felenged és ellazul a közösségben, elkezd mosolyogni és kommunikálni.
Az
önkritikussá vált gyermeket (aki meg sem próbálja a dolgokat) valószínűleg
egészen kicsi korában (amikor már értette a szavakat) folyton rendreutasították
vagy letorkolták. Az ilyen gyermek azt hiszi magáról, hogy buta, tehetségtelen,
biztosan nem tudja megcsinálni a feladatot, ezért inkább meg sem próbálkozik vele.
Hogyan
segítsünk? Tegyünk csendes, visszafogott pozitív megjegyzéseket: ("ezt
ügyesen megoldottad, tetszik a rajzod, jó hogy meggyógyultál...") A
szülők segítségére is szükség van. Mondjuk el nekik (finoman fogalmazva), hogy
észrevettük, hogy gyermekük önbecsülése elég alacsony, valószínűleg rosszul viseli
a leszúrást, ezért talán több dicséretre lenne szüksége otthon is.
A
másokkal agresszív gyermek jellemzően nem maga választja azt, hogy az agresszió
alkalmazásával tartson másokkal kapcsolatot, hanem valószínűleg az emberi kapcsolatoknak
ezt az egyetlen formáját ismeri. Szülei (ha nem is verekednek), nagy valószínűséggel
állandóan veszekszenek.
Hogyan segítsünk? Az ilyen típusú gyermek kezdetben
gyakran nem reagál a melegségre és dicséretre. Közeledjünk hozzá határozott,
de barátságos módon, a viselkedésével kapcsolatosan egyértelmű kéréseket fogalmazzunk
meg ("hagyd ezt abba, gyere ide és fogd ezt a játékot, ülj le és kezdj
el rajzolni"). Ne beszéljünk vele gorombán vagy durván. Ne hagyjuk magunkat
felingerelni vagy feldühíteni. Alakítsunk ki szemkontaktust a gyermekkel, ha
hozzá beszélünk ("nézz rám légyszives!"). A gyermek engedelmeskedésekor
közvetítsünk pozitív üzeneteket felé ("látod, nem is is olyan nehéz engedelmeskedni,
látod milyen jól sikerült ez a rajz is, ügyes vagy").
A helytelen
szülői viselkedést azonban nagyon nehéz már nagyobb korban ellensúlyozni.
Kártékony
tévézés
Gyermekünk 15-16 éves koráig rajzfilm és játékfilm
formájában több tízezer erőszakos cselekményt néz végig a tévében, ezrével halnak
meg szeme láttára - mindez gyermekek által nézhető műsoridőben.
Tanulmányok
szerint a gyerekek gyakran nem tudják megállapítani a tévéműsorok és a tévéreklámok
közti különbséget. Nem értik a reklámok valódi célját sem és igaznak tekintik
a reklámok minden állítását és történését. A
gyermek tévézésével kapcsolatban a legnagyobb probléma az erőszaknak és az élet
értéktelenségének hatása. A másik nagy probléma pedig a tévé előtt eltöltött
rengeteg idő, amit a tévézés helyett (passzív agymunka) futkozással, játékkal,
beszélgetéssel, olvasással (aktív agymunka) kellene eltöltenie.
A
gyermek fejlődésének szakaszai
0-6
hónap A gyermeknek teljes mértékben ránk van
szüksége, hogy kitaláljuk igényeit. Nincs rá módja, hogy elmondja, mit is akar. Ne
hagyjuk figyelmen kívül, amikor segélykérőn sír, de várjunk pár másodpercet, amíg
elkezd szívből jövően sírni. Ha nem megyünk oda hozzá, amikor sír, akkor azt tanulja
meg, hogy mindig passzív és lehangolt legyen. A masszírozás és babusgatás,
az arcára pillantás és mosolygás mind hozzájárul, hogy boldog és okos gyermek
legyen. Beszéljünk hozzájuk halk, kedves hangon, énekeljünk sokat.
7-18
hónap A gyermek elkezdi felfedezni a világot, ízlel, fog, cipel, húz, megeszik
mindent, amit csak lát. Alakítsunk ki biztonságos gyermekzónát a lakásban, ahol
szabadon tud körbemászkálni, így nem kell folyton azt hajtogatnunk "ezt
ne, azt ne!" (így nekünk is könnyebb és energiatakarékosabb). Vegyük
körül játékokkal, nézegetni való könyvekkel, foglalkozzunk vele, buzdítsuk játékra. Meséljünk
neki arról, hogy mit csinálunk éppen. Használjunk egyszerű szavakat, de ne gügyögjünk.
1-3 év A gyermek kezdi a dolgok okát keresni. Használjunk egyszerű
magyarázatot mindenre. Kétéves korára nehéz korba jut, gyakran dühöt mutat,
megtanulja kimondani "nem akarom". Szükséges, hogy a szülők egyértelmű
határokat jelöljenek ki, amely határokat aztán a gyermek próbának vet alá. És
ilyenkor a szülőnek mindig határozottnak kell maradnia! A gyermek néha függetlenné
akar válni, majd megint nagyon is függeni kíván (különösen ha kistestvér születik
a családban). Ismételjük meg helyesen és egészítsük ki azt, amit mond ("igen,
ott egy piros autó, vizet kérsz mert szomjas vagy?").
3-6 év A
gyermek már egyértelműen más gyermekekkel együtt játszik. Ez a korszak a végtelen
kérdések ideje is ("miért?, mikor?, hogyan? …"). Ne hagyjuk figyelmen
kívül a kérdéseket, ne mondjuk azt sem, hogy "te még ezt nem értheted
meg" vagy "mit tudom én, ne kérdezz már annyit". Ha
rendszabályozni akarjuk, legjobb pontosan és határozottan megfogalmazni a kérésünket.
A "ne rendetlenkedj!" helyett mondjunk inkább konkrétumot "azonnal
szedd fel a játékaidat a földről". Nem helyes, ha a szülők ebben a
korban cukkolják vagy nevetségessé teszik a gyermeket. A gyermek ebben a korban
sajátítja el az emberi lét alapszabályait, és a szülői magatartás könnyen visszahúzódóvá
teheti. A fantázia és a realitás egyértelműen elkülönítendő, a gyermeknek
meg kell tanulnia a különbséget, ha a gyermekkori félelmeket le akarjuk győzni
6-12
év A dolgok működéséről és az élet szabályairól szóló ismeretei lehetővé
teszik a gyermeknek, hogy boldoguljon az iskola, a barátok és az élet világában.
Ezek a szabályok bármire vonatkozhatnak pl. "ha nem veszem fel az esőkabátot,
vizes leszek és megfázhatok", "ha odaadom neki a játékomat, akkor
ő is a barátom lesz és együtt játszhatunk". A szülők úgy segíthetnek
a gyermeknek, hogy a jelentős szabályok esetében határozottak, de hajlandók megvitatni
és kompromisszumot kötni azoknál, amelyek megtárgyalhatóak. A gyermek így elsajátít
egyfajta "valamit valamiért" készséget, ami sok mindent meghatároz a
felnőttek életében. Az
ilyen viták és cívódások alkalmával gondoskodjunk a barátságos légkörről és humorról.
Már
a legkisebb gyermekek is ki vannak téve a stressznek és szorongásnak (feszült
légkör a családban, magas elvárások, túlterheltség, bántás és csúfolódás a közösségben,
gátlásosság, félénkség).
A tartósan stressznek kitett gyermekek az immunrendszer legyengülése miatt
könnyebben betegednek meg, így az allergia is előbb kialakulhat náluk.
Mindig
foglalkozzunk eleget a gyermekkel, ápoljuk a lelkét is.
Mit
tehetünk
Biztosítsuk
szeretetünkről, öleljük meg sokszor. Segítsük át a kisgyermekkori
félelmeken (idegenek, sötétség, mumus… stb. - keressük az erre vonatkozó irodalmat
a könyvesboltokban). Beszéltessük sokat, hogy mi történt vele aznap.
Vegyük észre, ha valami miatt szorong (pl. iskolai elvárások, feszültség a családban,
bántják/csúfolják valami miatt a társai), és segítsünk neki, hogy ezeket leküzdje.
A gyengébben tanuló gyermeknek segítsünk a tanulásban, mindig felkészülten menjen az iskolába.
Ha jó jegyet kap a gyermek, vagy versenyen jól szerepel, mindig dicsérjük meg érte (még akkor is, ha általában jó képességű és gyakran kap jó jegyet). Tréningezzük a gyermek előadó- és szereplőkészségét, ne féljen a feleléstől, beszámolótól, dolgozatírástól, szerepléstől. Tudatosítsuk benne, hogy nem történik nagy baj, ha valami miatt nem szerepel jól, emiatt nem kell szorongania. Így könnyebben nyújtja a maximum tudását.
Ha valamire
kiváncsi, mindig magyarázzuk el neki a dolgokat a korának megfelelő alapossággal.
Minél kisebb a gyermek, annál kevesebb és egyszerűbb magyarázatra van szüksége.
Beszéljük
meg vele a családban előforduló esetleges gondokat/betegségeket, legyünk őszinték
és ne hazudjunk.
Fokozatosan készítsük fel az élet megpróbáltatásaira (születés,
elmúlás, betegség, közösségi problémák, tanulás, beszámolók, pénz).
Vegyük
be a napi házimunkába is, legyenek feladatai.
A gyermeknek úgy segítünk
felkészülni a felnőttkori önállóságra, ha feladatokat adunk neki. Már kétéves
kor körül elkezdhetjük egyszerű és rendszeres feladatokkal (pl. evőeszköz kikészítése
az asztalra, söprögetés kis seprűvel az anyát utánozva). Négyéves korukra megteríthetik
az asztalt vagy a mosogatóba tehetik a piszkos edényt.
Időről időre emlékeztessük
őket a feladataikra, később pedig várjuk el tőlük, hogy ne feledkezzenek el a
feladataikról.
A cél az, hogy a gyermek később az élet minden területén boldoguljon
és képes legyen önmaga ellátására.
Vigyük felnőttek és nagyobb gyerekek
közé is, ahol tanuljon meg barátságosan és magabiztosan viselkedni.
Játsszunk vele, a szabadidőben vigyük kirándulni. Sportoljunk vele együtt.
A gyermeknek
már kisbaba korától szüksége van korlátokra (mit szabad és mit nem), az
elkényeztetés (a mindent megengedés) nem válik hasznára. Nagyobb korában nehezen
fog beilleszkedni a közösségekbe, nehezebben találja meg helyét a világban, ha
túl későn szembesül a "NEM"-mel.
Viselkedésbeli problémák esetén
ne szégyelljünk szakemberhez fordulni, a gyermeket terápiára vinni.
A
gyermeknek biztosítsunk elegendő és nyugodt alvást, mivel a fejlődéshez
és növekedéshez szüksége van a hosszabb ideig tartó mélyalvásra. Ha a gyermek
többször felébred éjszakánként, akkor nem tudja kipihenni magát. Nyugtalanná válik,
az álmosságtól nem elbágyad, hanem zaklatott állapotba kerül. Gyakrabban sír,
rosszkedvű, nem tud koncentrálni. A tartósan rossz alvó gyermek hosszabb távon
félénk és bizonytalan lesz, aki nehezen tud kapcsolatot teremteni a többi gyerekkel,
és az iskolában is nehézségei lesznek. A "stresszes" gyermeknek nem
olyan erős az immunrendszere, mint a jó alvóknak.
Alvászavarnak
nevezzük azt az állapotot, amikor a gyermek nem tud egyedül elaludni, nem alszik
mélyen, többször felébred éjszakánként - pedig nem beteg, nem éhes, nem fázik.
Ilyenkor vizsgáltassuk ki erre specializálódott szakorvossal a zavar okát. Mindig
a gyermek alvásához igazítsuk az egyéb programokat.
A
gyermek és a barátságtalan világ
Egy gyermeknek a világ néha
méltánytalan és problémás hely, és szülőként sem tudunk minden buktatót elsimítani
előtte. Erre nincs is szükség, hiszen a problémás emberekkel és helyzetekkel való
megbirkózás teszi őket érett és független felnőtté.
Ha valami rosszul sikerült
az iskolában vagy összezördült egy másik gyermekkel illetve felnőttel, nem mindig
tudunk segíteni. De segíthetünk neki abban, hogy megtanulja kezelni a problémát,
így később kevésbé lesz sebezhető.
A szülőnek először is meg kell tanulnia
a gyermek segítségkérésére aktív figyeléssel reagálni.
Helytelen,
-
ha leereszkedő stílusban "te szegény, majd én megcsinálom neked",
-
ha kioktató stílusban "buta vagy, azért kerültél bajba, de majd én megmondom
mit csinálj",
- vagy figyelemeltereléssel "ne törődj vele,
menjünk inkább játszani" reagálunk.
Mindhárom helytelen stílusban
a szülő beszél végig, a beszélgetés hamar elakad, a gyermeknek nem sikerül az
egész problémát kibeszélnie. A gyermek érzései útközben elsikkadnak, a szülő megoldja
a problémát (vagy legalábbis azt hiszi), a gyermek egyre kevesebbet mond el és
egyre ritkábban fordul szüleihez bizalommal.
Az aktív figyelés során
a szülőt érdekli a dolog, megerősíti gyermeke érzéseit és gondolatait, valamint
segít neki, hogy az egészet végiggondolhassa. "szomorúnak
látszol, mi a baj, meséld el, úgy tűnik valami aggaszt téged, mit gondolsz erről,
szerinted miért mondta ezt, mit fogsz most csinálni…"
A
szülő:
- nem oldja meg maga a problémát (hacsak nem szükséges beavatkoznia),
-
ritkán ad tanácsot (hacsak a gyermek nem kéri illetve nincs szüksége valami információra),
-
ritkán vonja el a gyermek figyelmét a problémáról (hacsak a gyermek nem krónikus
nyafogó és nincs is valójában probléma).
Az aktív figyelés segítségével segítünk
a gyermeknek, mégis rábízzuk a megoldás lehetőségét, a probléma megoldása
így egyfajta tanulási szituáció lesz.
Néha mégis közbe kell avatkozni,
be kell vetni szülői (felnőtti) erőnket, hogy megvédjük gyermekünk jogait (pl.
ha valamely nevelő vagy tanár kirívóan méltánytalanul, igazságtalanul, gonoszul
bánik a gyermekkel, vagy ha valamely erősebb osztálytárs sorozatosan terrorizálja
gyengébb társait).
Ha a gyermek azt akarja, hogy tegyünk meg valamit az
érdekében, azt egyenesen meg kell fogalmaznia és kérnie.
A
rossz gyermek
A
gyermek kizárólag egy ok miatt csintalankodik (verekszik, engedetlenkedik, vitatkozik,
provokál, rendetlenséget csinál): mert kielégítetlen szükségletei vannak.
Azért ugrándozik és ficánkol, mert unatkozik, vagy mert nemkivánatosnak érzi magát,
vagy hogy ezzel hívja fel magára a figyelmet. Nem elég őt étellel és itallal ellátni,
ruházni, játékokkal elhalmozni, meleg és tiszta otthont biztosítani: szüksége
van elég szeretetre is.
A gyermek jobban érzi magát még akkor is,
ha kellemetlen dolgok történik vele, mint ha egyáltalán nem történik semmi.
Vagyis bármiféle izgalmi állapot jobb a semminél, még akkor is, ha az esetleg
fájdalommal jár. Ha választania kell aközött, hogy figyelemre sem méltatják (nem
foglalkoznak vele eleget, sokat hagyják egyedül játszani), vagy aközött, hogy
a csínytevései miatt leszidják (esetleg el is verik), akkor bizonyosan az utóbbit
választja, csak kapjon egy kis figyelmet.
Csecsemőknél és kisgyermekeknél
fontos a gyakori bőrkontaktus (érintés) két vagy több meghatározó személytől (pl.
szülők, nagyszülők), óvatos de erőteljes mozgatás (térden lovagoltatás, játékos
birkózás, mindenhová magunkkal cipelés), szemkontaktus, mosolygás, színes környezet,
éneklés, beszéd.
Ezek a pozitív ingerek általában hirtelen és nagy mértékben
csökkennek akkor, ha új kistestvér érkezik a családba. Tegyünk róla, hogy
ez ne így legyen!
Nagyobb gyermekeknél is igen fontos a szeretet állandó
megnyilvánulása, simogatás, beszélgetés, odafigyelés, közös játék. Ne ültessük
a tévé elé a gyermeket, inkább beszélgessünk vele. Neki is szüksége van a napi
bensőséges (a csak rá összpontosító szülő általi) beszélgetésadagra.
A
gyermek soha ne unatkozzon, mindig legyen neki valami érdekes tennivalója, legyen
az akár egy kis házimunka.
Ha naponta többször megkapja szüleitől a pozitív
figyelmet, akkor nem lesz rá szüksége, hogy rosszalkodással vonzza magára a figyelmet.
A
gyermekekkel eltöltött idő soha nem vész kárba.
A
határozott, magabiztos szülő
Nem megfelelő az a szülői viselkedés,
amely passzív, agresszív vagy manipulatív.
A passzív szülő teljesen visszahúzódik,
a gyermek minden követelését teljesíti, és megengedi, hogy rendetlenkedjen.
Az
agresszív szülő szidással bírja a gyermeket megfelelő viselkedésre, kiabál a gyermekkel,
és dühében meg is üti őt.
A manipulatív szülő bűntudatot ébreszt a gyermekben,
esetleg betegséget színlel, hogy jó viselkedésre bírja, a gyermeket másokhoz hasonlítgatja
("bezzeg a szomszéd kislány milyen szófogadó, helyes gyerek, nem olyan
rossz, mint te vagy").
A gyermek életében erős szabályok és határozott szeretet kell hogy érvényesüljön. Sok szülő azt gondolja, hogy a gyermek egyre több és több szabadságot kíván, pedig ennek az ellenkezője igaz, szüksége van a határok kitűzésére. Az élet könnyebbé válik a családban, ha a gyermek megtanulja, hogyan kell rendesen viselkedni és hogy a szülő az irányító.
A jó szülő kemény, de megbízható, annyira következetes, hogy gyermekei pontosan tudják a szabályokat és azt is, hogyan kell távoltartani magukat a bajtól (emiatt a gyermek ritkán kap büntetést is). A gyermeke tudja, hogy feltétel nélkül szereti és értékeli őt.
A magabiztos szülő érthető, határozott, eltökélt, teli van önbizalommal, nem ijed meg a konfliktusoktól és nem görcsös.Egyértelmű és határozott kéréseket és igényeket fogalmaz meg, szabályokat állít fel és ezek következményét kivitelezi. Amire a gyermeket kéri, az nem kérés, nem vita tárgya, hanem jogos követelés, ennek a gyermek hasznát látja, a feladat végrehajtásából tanul.
A gyermek megtanulja, hogy amit a szülő mond, az úgy is van, hogy neki
is alkalmazkodnia kell másokhoz, ugyanakkor azt is tudja, hogy a szülő soha nem
fogja őt megalázni vagy durván legorombítani, sem megverni.
A határozott szülő
tudja, hogy a frusztráció része a fejlődésnek, a gyermek nem érheti el mindig,
amit akar. A jó szülő maga is boldog és egészséges, magáért is tesz
valamit (kikapcsolódik), nem a gyermekek nonstop szolgája. A gyermekeivel egyenlő
mértékben fontos a partnere és házassága is.
Mit tehetünk, hogy a gyermek
engedelmeskedjen:
Nem kérünk ("kérlek szépen kislányom, elraknád a
játékaidat ha megkérlek rá?"), hanem utasítunk ("rakd
el szépen a játékaidat kislányom most azonnal").
Menjünk közel
a gyermekhez, és vegyük rá, hogy ránk nézzen miközben utasítjuk valamire (szemkontaktus).
Legyünk
világosak ("megértettél, szivem?").
Ragaszkodjunk
a gyermek válaszához is ("igen" vagy
"nem").
Ha nem engedelmeskedik, ismételjük
meg, amit akarunk tőle. Ne vitatkozzunk, ne legyünk dühösek, higgadtan
ismételjük meg a kérést.
Maradjunk a közelben, ha fennáll a lehetősége annak,
hogy a gyermek nem hajtja végre maradéktalanul a feladatot. Ha a feladat teljesült,
akkor abból se csináljunk túl nagy ügyet, hanem mondjuk, hogy "helyes"
és mosolyogjunk!
Ha a tanulási folyamat túl sok időt vesz igénybe, ne veszítsük
el a türelmünket, mindenképpen várjuk ki, amíg a gyermek megcsinálja a dolgát
(pl. ne rakjuk el helyette a játékokat). Még akkor is ragaszkodjunk hozzá, ha
hisztériás rohamot produkál.
A szülőnél kialakul egy bizonyos testtartás és
hanghordozás, ami azt jelenti majd a gyermek számára, hogy a kérést azonnal és
maradéktalanul teljesítenie kell. És meg is teszi!
Negatív programozás (helytelen)
Valahányszor bizonyos beszédfordulatokat alkalmazunk, behatolunk gyermekünk tudatalattijába, programozzuk őt még akkor is, ha ez nem áll szándékunkba. Sok gyermek kényszerül úgy felnőni, hogy az elcsigázott szülő öntudatlanul vet neki oda olyan (negatívan programozó) mondatokat, amik aztán végigvonulnak a gyermek életén és ő is ezt adja majd át saját gyermekeinek.
Ezek az ún. önbeteljesítő jóslatok, melyeket ha gyakran mondogatnak, igazzá is válnak. Ide tartoznak a nem megfelelően fogalmazott szidások is, melyeknek sajnos hipnotikus hatásuk van (öntudatlanul tanulás). Olyanok, mint a gyermek agyában elvetett magvak, melyek kikelve formálják a gyermek önmagáról alkotott képét, és végül részévé válnak személyiségének.
A szülők üzeneteket plántálnak gyermekeik agyába, melyek aztán egész életükben visszhangoznak a fejükben. Maguk is elhiszik azt, amit hallanak - vagyis elfogadják, hogy tényleg olyanok (rosszak), amilyennek a szülők nevezik őket.
Ne higgyük azt, hogy
ha megmondjuk a gyermeknek, hogy "rosszgyerek vagy",
akkor attól elszégyelli magát és jobb lesz.
Soha ne mondjunk hát
ilyeneket:
"te soha nem viszed semmire, reménytelen van, csak boszúságot
okozol, nyűg vagy a nyakamon, olyan feledékeny vagy, hülye vagy, önző vagy, rossz
vagy, lusta vagy, istencsapása vagy, haszontalan vagy, félénk vagy, ronda vagy,
éretlen vagy, gyáva vagy, pont olyan gonosz vagy mint XY., olyan vagy mint egy
lány, ezt te nem értheted meg, kolonc vagy a nyakunkon, nagyon unlak már, bárcsak
megszabadulnék tőled, bárcsak meg sem születtél volna, add vissza te önző kis
dög, miért nem tudsz olyan jó lenni mint a testvéred, megöllek ha még egyszer
megütöd az öcsédet, most nézd meg mit csináltál az anyáddal, soha ne bízz meg
a nőkben/férfiakban/barátaidban/orvosokban, …"
Pozitív
programozás (helyes)
Persze
a gyermeknek meg kell tanulnia, hogy lehet valaki dühös is és feszültséget sugározhat.
Ha dühösek vagyunk valamilyen csínytevés vagy engedetlenség miatt, emeljük meg
a hangunkat, de ne kiabáljunk: "most nagyon dühös
vagyok rád,
tedd rendbe a játékaidat most rögtön,
azonnal gyere ide,
szomorú
leszek, ha nem teszed meg,
ne csinálj úgy, mintha egy rossz gyerek lennél,
mert nem vagy az,
te sokkal okosabb vagy annál mintsem hogy így viselkedj,
elég
értelmes vagy már ahhoz hogy ne húzd fel magad ilyen dolgokon,
sok a fölös
energiád, ezért szeretném ha kicsit visszafognád magad a kedvemért,
egy kis
segítséggel meg fogod tudni tanulni a matekot,
az iskolában verekedés helyett
inkább játsszatok bújócskát,
jusson eszedbe, hogy ma te öntözöd a virágokat,
addig nem mehetsz focizni..."
Gyakran közvetítsünk pozitív
üzeneteket a gyermek felé.
Fontos, hogy mindig komolyan is gondoljuk
azt, amit mondunk, válasszuk ki a megfelelő alkalmat, és ne áradozzunk feleslegesen.
Ha valami nem igaz, ne csináljunk úgy, mintha az lenne. "nagyon
ügyes vagy, nagyszerű amit csináltál,
te vagy az én okos fiam/lányom, nagyon
szeretlek,
olyan erős vagy, hogy hamarosan meggyógyulsz,
szépen énekelsz,
tetszik a rajzod,
bármi történjék is, mi mindig nagyon szeretünk téged és fontos
vagy nekünk,
nemsokára kedvelni fognak az új osztályodban, hiszen olyan kedves
és segítőkész gyerek vagy…".
Próbáljuk azt kimondani, amittenni kell, és ne azt, amit nem kell tenni:
ne mondjuk, hogy "le ne
ess a fáról, el ne csússz, ne rohanj ki a forgalmas úttestre, nehogy kiess a csónakból,
el ne törd a lábad, nehogy belefulladj a vízbe, ne kiabálj, ne nyeld le egészben
a falatot, ne tedd ezt meg azt, vigyázz mindjárt elesel, vigyázz mindjárt kiborítod
a poharat …
mondjuk helyette inkább: "kapaszkodj
erősen, oda állj ahol nem csúszik annyira,
maradj mindig mellettem,
fogd
meg jól a csónak mindkét oldalát,
a medence szélén ússz ahol meg tudsz kapaszkodni
ha elfáradsz, beszélj
halkabban,
rágd meg jól az ételt, mielőtt lenyeled,
mindig válaszolj a nagyinak..."
Boldog,
egymást szerető és egymásra odafigyelő házaspárok
A boldogtalan
párok, akik régóta veszekednek már, gyakran hiszik azt, hogy a gyermek természetesen
semmit nem tud az ő elromlott kapcsolatukról.
Ez nincs így, hiszen a gyermekek
valójában szinte mindent tudnak mindenről, mindent meghallanak, még akkor
is, ha azt hisszük, hogy boldogan játszanak a sarokban, vagy alszanak, vagy másra
figyelnek éppen. Felismeréseiket (félelmeiket) általában megtartják maguknak,
vagy kimutatják azzal, hogy elkezdenek ágyba pisilni, agresszívvá válni, félénkké
válni, nem tanulni …
A gyermek boldogabban nő fel, ha az anya és apa
szeretik egymást és érdeklődnek egymás iránt, méghozzá annyira, hogy a gyermek
maga is képtelenek közéjük ékelődni.
Egyedülálló felnőtt esetén a gyermek akkor
boldogabb, ha a szülőnek szoros és bensőséges kapcsolata van egy másik felnőttel
is. Ez a személy lehet valamelyik nagyszülő vagy barát/barátnő is, akivel az egyedülálló
szülő szintén eleget törődik.
Alapérzelmek
A
négy alapérzelmünk: düh, félelem, szomorúság, öröm. Mindegyiknek megvan
a maga komoly szerepe.
A düh a szabadság és önfenntartás iránti ösztönünk,
arra késztet, hogy kiálljunk önmagunkért, felszabadít bennünket.
A félelem
visszatart minket a túl nagy kockázatvállalástól, segít elkerülni a veszélyt,
biztonságban tart.
A szomorúság segít átélni a fájdalmat, kimossa belőlünk
a valami vagy valaki elvesztése miatti bánatot, kapcsolatban tart bennünket a
világgal és az emberekkel. A végbemenő kémiai változások segítenek agyunknak a
fájdalom enyhítésében.
Az örömet akkor tapasztaljuk, ha az előző három szükséglet
(szabadság, biztonság és kapcsolatteremtés) teljesülnek.
A csecsemők nem gátlásosak, érzelmeiket könnyedén fejezik ki, ennek eredményeként negatív érzelmeik gyorsan tovaszállnak.
A növekedés során a gyermeknek meg kell tanulnia saját érzelmeinek társadalmi szintű kezelését, és konstruktív levezetési lehetőségeket kell keresnie az érzelmek által felszínre hozott energiák számára. A gyermek ezeket az információkat a szülőktől kaphatja meg. Az érzelmek megértésea gyermekekkel való boldogabb együttélés titka (miért vannak érzelmek, hogyan lehet kifejezni ill. elkerülni őket).
Düh Egy
felnőtt többnyire tudja (megtanulta) , miként kezelje dühét, vagyis úgy jár el,
hogy hatása is legyen, mégse okozzon kárt, illetve ne legyen goromba. Ha egy
gyermek túl kevésszer mutat dühöt, nyuszinak tartják és kihasználhatják a többiek;
ha viszont túl sokszor, akkor könnyen népszerűtlenné, erőszakos gyerekké válhat.
A gyermeknek meg kell tanulnia az egyensúly megtartását (ez több évet vesz igénybe,
totyogós korától kezdve). Az erőszak rossz irányba fordult düh.
Hogyan
segítsünk: Tanítsuk meg, hogy a vagdalkozás, csapkodás elfogadhatatlan módja
a düh kezelésének. Ragaszkodjunk hozzá, hogy a gyermek szavakat használjon a dühének
kifejezésére. Ki kell tudnia mondani azt, hogy dühös, és azt is, hogy miért. Segítsünk
megkeresni az érzés okát. Néha segítségre van szükségük ahhoz, hogy visszagondoljanak
arra, mitől romlott el valami. "Azért vagy dühös, mert
…?" Tudassuk, hogy érzéseiket meghallgattuk, megértettük, elfogadtuk,
viszont nem mindig változtathatják meg a dolgokat. "Ez
a dolgok rendje, meg kell csinálni, úgy ahogy más is megteszi, neked is ez
a feladatod, előbb nekem el kell mosogatnom, utána
mehetünk a játszótérre…"
Járjunk
elő jó példával, vagyis amikor mi magunk vagyunk dühösek, mondjuk is azt ki: "Nagyon
dühös vagyok!", méghozzá hangosan, majd hagyjuk elmúlni, nyugodjunk
meg (látványosan). Így a gyermek megtanulja, hogy a düh kifejezésre juttatható,
majd azután elmúlik.
Szomorúság Ha
valaki sír, teste az endorfinokhoz hasonló vegyi anyagokat szabadít fel, ezek
blokkolják a fájdalomreceptorokat és gyógyító "érzéstelenítést" hoznak.
Ha nem sírunk, felgyülemlik bennünk a feszültség. Ha tudjuk, hogyan kell sírni
és hogyan szabaduljunk meg a szomorúságtól, akkor bármit tudunk kezelni. Segítsünk
a gyermeknek, hogy ne szégyellje a szomorúságot, amit valaminek vagy valakinek
az elvesztése okoz. Gondoskodjunk a támogatásról és megértésről "joggal
szomorkodsz, gyere sírd ki magad a vállamon". Öleljük
át, ha hozzánk akar simulni, vagy engedjük félrevonulni, ha ahhoz van kedve.
Félelem A
gyermeknek szüksége van egy kis félelemre a mindennapi élete során (saját védelme
érdekében). Létfontosságú, hogy a gyermek megtanuljon félni/megijedni, ez megakadályozza
ugyanis abban, hogy belerohanjon a veszélybe. A szülő szeretne biztos lenni, hogy
a gyermek félre tud ugrani a járművek elől, gyorsan tud futni, nem csinál veszélyes
dolgot, nem engedi közel magához a túlságosan barátságos idegent vagy furán viselkedő
személyt. A félelem kettős célja a figyelem összpontosítása (óvatosak leszünk,
ha valami nem szokványosat látunk vagy érzünk) és egyszersmint energiával is feltölt
bennünket (gyorsabban futunk és ügyesebben vesszük az akadályokat). Nem jó,
ha valaki mindentől fél. A gyermeknek elég bátornak kell lennie, hogy el tudjon
beszélgetni a felnőttekkel, közönség előtt szerepeljen, kiálljon saját érdekeikért,
sportoljon, barátokat szerezzen, alkosson, társadalmilag be tudjon illeszkedni.
A gyermeknek meg kell tanulnia a félelmeket osztályozni, és fel kell készülnie
a tennivalókra.
Hogyan segítsünk gyermekünknek, ha fél valamitől: A
gyerekek 3-4 éves korban kezdenek el gondolkodni az őket körülvevő világról, és
sok minden miatt aggódni kezdenek. Beszéljük meg velük félelmeiket, legyünk türelmesek,
de ugyanakkor legyünk nagyon könnyedek (ne kezdjünk láthatóan aggodalmaskodni). Ha
reális félelem alakult ki a gyermekben valami iránt (pl. megharapja egy kutya),
magyarázzuk el neki, mennyire valószínűtlen, hogy a dolog bekövetkezzék (nagyon
ritka, hogy egy kutya ok nélkül harap). Ugyanakkor találjunk ki valami akciótervet
a gyermekkel együtt, mit kellene tenni, hogy újból biztonságban érezze magát (pl.
nem megyünk közel a kerítéshez, ahol ugatós kutya van, megtanítjuk gyermekünknek,
hogy mely kutyafajtákhoz ne menjen közel). Ha félelme irreális (szörnyek, mumus),
magyarázzuk el neki, hogy szörnyek csak a mesében vannak (és ne nézzünk az ágy
alá, hogy ott van-e a szörny!). Kerüljük az agresszív meséket sugárzó tévécsatornákat. Néha
a félelem elfed valamit, amit a gyermek nem tud megfogalmazni, ezért figyeljünk
a beszédjére és cselekedeteire, hátha rájövünk, mi is zavarja valójában. A gyermeknek
meg kell tanulnia, hogy nincs semmi olyan rossz a világon, amit ne lehetne valakinek
(a szüleinek) elmondani (pl. szexuális zaklatás), és joga van mindig biztonságban
éreznie magát.
Készítsük fel a reális veszélyhelyzetekre: pl. Mit tennél,
ha... (vagyis mi a teendője a gyermeknek): - ha hazaér és a házat zárva találja,
mert nincs otthon senki, - ha rossz buszra száll, - ha a társai bántalmazni
akarják, vagy elvesznek tőle valamit, - ha elveszíti a táskáját/kulcsát/pénzét, -
ha valaki furcsán közeledik hozzá (szexuális zaklatás), - ha eltéved, elveszíti
szem elől a szüleit, - ha rosszul érzi magát.
A felnőttek félelmeivel
viszont nem szabad túlterhelni a gyermeket (betegség a családban, aggodalom valami
miatt).
Helyettesítő
érzelmek
A
gyermekek gyakran olyan reakciót váltanak ki belőlünk, amelynek érdekében megtanulják,
hogyan kell egy bizonyos érzést kimutatni (imitálni), amikor el akarnak érni valamit.
Ha valaki nem őszinte módon mutat ki valamilyen érzelmet, akkor
- a dühöt
hisztinek,
- a szomorúságot duzzogásnak,
- a félelmet félénkségnek nevezzük.
Hisztériás
kitörések
A legtöbb gyermek kipróbálja, de ha kezelni tudjuk, ez az időszak
hamar elmúlik. Amikor első alkalommal fordul elő a gyermekkel hisztériás kitörés
(akár másfél-két évesen is már), egyszerűen magával ragadja a saját dühe, önkontroll
nélkül cselekszik. Talán maga is megijed az egésztől és sírni kezd, vigasztalásra
és megnyugtatásra van szüksége. Ezután azonban már tudatában van annak, mit csinál,
nála az irányítás. Megtanulja, hogy egy kis üvöltés és toporzékolás, majd sírás
után jön a jutalom (cirógatás, vigasztalás, ajándék, édesség stb..).
A motiváció
ekkor már elsősorban nem a felgyülemlett feszültségtől való megszabadulás, hanem
az, hogy hatással van a felnőttekre, akik ettől zavarba jönnek, megijednek, feszültek
lesznek, és megadják azt, amit a gyermek kíván, csak legyen vége a hisztinek.
Mit
tehetünk, hogy leszoktassuk a gyermeket a hisztiről:
Soha ne adjuk meg a gyermeknek
azt, amit a hiszti eredményeként kíván elérni, vagyis a hiszti ne legyen kifizetődő.
Azonnal
lépjünk, ha látjuk, hogy a gyermek kezd bepörögni. Ha már elindult a hiszti, vessünk
véget neki: pl. ügyet sem vetünk a gyermekre, vagy felkapjuk és a szobájába vagy
a kocsihoz visszük (semmi erőszak és verés!). Mindig próbáljunk higgadtak maradni
és nem kiabálni.
Ha a hisztinek vége, beszéljük meg azt a gyermekkel: hogy
a düh ilyenfajta kimutatása nem helyénvaló, hogy mondja el mi is zavarta őt elsősorban
(pl. hosszas sorbanállás, melege volt, éhes vagy szomjas stb..), és mondja ki,
hogy sajnálja a dolgot.
Ha ismétlődnek a hisztik, bevezethetünk valami gyakorlati
következményt (pl. aznap nincs tévézés, elveszünk tőle egy játékot ...).
A
gyakori hisztériás kitörések jelzik, hogy a gyermek és a szülő is túl nagy stressz
alatt él. Bizonyos helyzetek frusztrálnak mindannyiunkat (pl. tömeg, meleg, fáradtság,
éhség), ezért tegyünk meg mindent, hogy az ilyen alkalmak előfordulását minimálisra
csökkentsük (pl. hosszú bevásárlóutak, csábító kirakatok játékokkal és édességgel).
Ha
tehetjük, ne vigyük magunkkal a kisgyermeket vásárlásokra, hosszabb elintéznivalókra,
amíg hisztis korszakában van.
Duzzogás A
duzzogás célja, hogy rávegyen minket az odafigyelésre. A duzzogás akkor válik
be, ha a szülők bűntudatot éreznek, és a gyermek elsajátította már, miként használja
ki ezt a bűntudatot. Bűntudatunk azonban nem segít a gyermeknek. Ha a duzzogó
gyermek figyelmet és szeretetet kap tőlünk, könnyen rájön, hogy a szeretet előfeltétele
a rossz közérzet (vagyis a magába roskadás, a negatív viselkedés, a duzzogás).
Mit
tehetünk: Ha duzzog a gyermek, tudassuk vele, hogy odafigyelünk rá, segíteni
szeretnénk. Gondolja át, és próbálja megfogalmazni, hogy mit szeretne igazán.
Ezután hagyjuk magára. A gyermek ezek után valószínűleg utánunk jön, és elmondja
mi bántja. Magyarázzuk el neki, hogy az ember nem mindig kapja meg azt, amit szeretne,
és örülni kell annak, amije van. Biztosítsuk szeretetünkről.
Félénkség A
félénkség igazi hátrány, mivel a félénkek mindenből kimaradnak. A félénkség kialakulása
véletlenek és egyfajta programozás eredménye. Mindenkivel előfordul, hogy valamilyen
helyzet váratlanul éri és szinte megnémul.
A szülők feladata a gyermekek
átsegítése ezen az időszakon. Nincs szükség arra, hogy (akár viccből) rossz vagy
veszélyes embernek tituláljunk valakit a gyermek előtt, akitől nincs félnivalója
("ez a csúnya bácsi"). Soha ne ijesztgessük a gyermeket félelmetes
dolgokkal, amit komolyan vehet ("ha rosszalkodsz, odaadlak annak a csúnya
embernek, elvisz az ördög, bezárlak a sötét szobába, beraklak az ugató kutyához,
eladlak, berakunk egy nevelőotthonba, lecsavarom a füledet, ha hozzányúlsz a tanárbácsi
levágja az ujjadat, ha sírsz a doktorbácsi bántani fog, ha rosszalkodsz elvisznek
a rendőrök"). A gyermeknek meg kell tanítani, kitől tartson és tartózkodjon,
ha szülei nincsenek ott (részeg ember, furcsán viselkedő személy…)
Tanítsuk
meg gyermekeinknek, hogyan lehetnek társas lények. Magyarázzuk el neki, hogy ha
ismerősökkel találkozik a család, nézzen arra a személyre, aki beszél hozzá (szemkontaktus),
majd hangosan köszönjön neki (és esetleg mondja ki a nevét is). Ha a gyermek
erre nem képes azonnal, mert túl félénk, akkor mondjuk neki, hogy álljon egy kicsit
távolabb (a szobában), gondolkodjon addig, amíg fel nem készült a feladatra (az
üdvözlésre). De ragaszkodjunk hozzá, hogy megtegye! Ha hisztériázna a feladat
miatt, vigyük a szobájába addig, amíg le nem csillapodik, majd hozzuk vissza.
Ekkor nagy valószínűséggel arra a kérdésre, hogy felkészült-e, azt fogja válaszolni,
hogy igen. Majd köszön az idegennek/ismerősnek és játszik tovább, mintha mi sem
történt volna. Pár másodperc félreállás és gondolkodás mindig segíteni fog,
és pár alkalom után a félénk gyermekből társaságkedvelő lesz.
A kisgyermek
a találkozás kezdetekor ne legyen egy-két pillanatnál tovább a figyelem középpontjában,
ne kezdjük rögtön szerepeltetni. A félénkség tartóssá válhat, ha a szülők túl
nagy figyelmet szentelnek neki, vagyis látványosan (erőszakosan) próbálják megoldani
a gyermek nyelvét, aki így jóval több figyelmet kap, mint kellene.
Soha
ne mondjuk a gyermek füle hallatára az ismerősöknek hogy "kicsit félénk
a gyermek" vagy "rémesen félénk, nem tudom mi lesz belőle",
inkább mondjuk azt, hogy "mindjárt megbarátkozik veled
az én okos kisfiam és köszön is szépen, ugye így lesz szivem?".